Az evolúciós ideológia tudománytalanságáról
Kardos Gábor 2006. május 30. 15:08, utolsó frissítés: 14:55#b#[vita]#/b# Végleg bizonyítást nyert, hogy az evolúció ideologikus dogmája tudománytalan, ökológiailag rendkívül veszélyes előítélet.
A Nature tudományos magazin honlapjára május közepén szenzációs bejelentés került. Mint általában, most is úgy kezdődik a hír, hogy amerikai kutatók legújabb eredményei szerint a csimpánz és az ember genómjának összehasonlítása alapján nem nyolc, hanem csak hat millió éve válhatott el egymástól a két faj, melyek szerintük hosszú időn keresztül hibrideket képeztek és szaporodtak egymás közt.
Bár ez, valljuk be, önmagunkról és a világról
alkotott képünket nem befolyásolja jelentősebb mértékben mint mondjuk a középkori skolasztika hitvitáinak éppen legtrendibb megállapítása a maga idejében, de egy ilyen szenzáció nyilván jó reklám a kérdéses kutatócsoportnak. Addig is amíg meg nem cáfolják egy újabb szenzációval, mely szintén nekik vagy egy másik intézetnek jelent majd nagyobb hírnevet és több támogatást.
Azonban ne érjük be annak megállapításával, hogy a mai szaktudományok egyértelműen a marketing bulvártörvényeinek engedelmeskednek (már amikor épp nem gazdasági vagy hatalmi érdekeket szolgálnak). Bár ez is lényeges kérdéseket vet fel, most önmérsékletet gyakorolva az evolúció kérdésére szorítkozunk. Van ugyanis ezzel kapcsolatban egy régi félreértés.
Épp ideje tisztázni a logika, az empíria és a józan ész alapján. Mert még ha készek lennénk is elfogadni a darwiniánus és neodarwiniánus kutatók legvitatottabb érveit és bizonyítékait, még akkor is merőben tudománytalan mindebből azt a végkövetkeztetést levonni, hogy az eredményt evolúciónak kellene neveznünk.
Ezzel ugyanis az ember ideológiailag előfeltételezett felsőbbrendűségének dogmáját csempésszük be a tudományos bizonyítási eljárásba, egyszóval felettébb kétes értékű morális következtetést vonunk le pusztán empirikus megállapításokból, ami ugyebár teljesen tudománytalan eljárás.
Aligha véletlen, hogy Lamarck nyomán először nem is evolúcióról beszéltek a téma úttörő természettudósai, hanem transzformációról, átalakulásról, illetve szukcesszióról, ami azt jelenti, hogy morálisan és ideológiailag semleges, ezáltal tudományosan megalapozottnak tekinthető kifejezésekkel is meg lehetne nevezni a jelenséget. Maga Darwin sem tematizálta kifejezetten evolúciós elméletként saját kutatásait A fajok eredetében. Az evolúció kifejezés elterjedése a tudományos szóhasználatban és a köznyelvben egyaránt a darwini elmélet által kavart ideológiai vita következménye volt.
A téma elfogadott szakértői azonban máig kritikátlanul evolúcióról beszélnek – még csak nem is hipotézisként, hanem tényként kezelik. Sőt, általában fanatikus obskurantizmussal bélyegzik meg azokat, akik még meg merik kérdőjelezni a kiválasztódásra épülő evolúció mellett felhozott bizonyítékok tudományos megalapozottságát, mint például J. C. Greene.
A bökkenő éppen az, hogy az evolúciós elmélet
pontosan ideologikus tartalma miatt kavart és kavar máig oly nagy vihart. Aligha válik a pozitivista tudomány dicsőségére, hogy az ideologikus félreértések eloszlatása és a fogalom empirikus tisztázása helyett az evolúciót mint ideológiát vette védelmébe és vitte győzelemre a vallásos kreacionizmussal szemben.
Azonban ez a győzelem nem tudományos, hanem ideológiai természetű volt, ami a tudomány szempontjából felér egy megsemmisítő vereséggel, sőt: a másik fél által elszenvedettnél is nagyobb vereséget jelent, amennyiben nem pusztán faktuális tévedésre, hanem a tudomány eredeti elveinek teljes feladására utal. Mindezt nyilvánvaló hatalmi szempontok vezérelték, mivel pontosan az evolúció társadalmi vitája kapcsán vette át a pozitivista tudomány a nyugati civilizáció ideológiai vezetését az egyháztól, ami merőben hatalmi és nem szellemi vagy tudományos kérdés.
A másik, nem kisebb bökkenő,
hogy a pozitivista tudomány ideológiai főhatalma arra a múlt században szinte egyeduralkodóvá vált nézetre épült, hogy az emberiség minden problémáját meg fogja oldani a tudományos-technikai haladás, aminek kulcsfogalma volt az evolúció. Csakhogy ebben ma már alig hisz valaki, és a prominens értelmiség világszerte egyre inkább a pozitivista tudományfelfogást teszi felelőssé azért, hogy az emberiség történelmében példátlan globális válságot eredményezett az, amit korábban mindent megoldó tudományos-technikai haladásnak véltek.
Az ideológiai hatalom ára éppen ez a felelősség: ahogyan egykor a felvilágosodás felelősségre vonta az ideológiai főhatalmat gyakorló egyházat az inkvizíció és a sötétnek mondott középkor obskurantizmusáért, ugyanúgy – vagy még drámaibban – fogják a holnap szabadgondolkodói felelősségre vonni a pozitivista tudomány képviselőit a modern ipari obskurantizmus emberiség és természet elleni globális bűneiért, amit ma már elég ízléstelen "evolúciónak" vagy haladásnak nevezni.
Éppen ideje felhagyni
az "evolúció" tudománytalan ideológiájának szajkózásával és katekizmusszerű tanításával, mert hátterében egy etikailag és ökológiailag egyaránt beláthatatlanul súlyos következményekkel járó humán felsőbbrendűségi előítélet áll. Az a kreacionista tanokénál is erőltetettebb és veszélyesebb teleologikus okoskodás, miszerint az ember volna a legfejlettebb, legmagasabbrendű élőlény a földön, akinek ezáltal joga volna minden más élőlénnyel alsóbbrendű szolgájaként bánni.
Ennek tudományos bizonyítása pedig pontosan olyan megalapozott, mint a náci felsőbbrendűség esetében: lényegében azért volnánk felsőbbrendűek, mert mi magunk ezt gondoljuk és ezt előfeltételezzük magunkról. Kár lenne, ha most a pozitivista tudomány védelmében bárki nekiállna "tudományos" bizonyítékokkal alátámasztani az ember felsőbbrendűségét, és nemcsak azért kár, mert az illető pontosan ugyanúgy járna el, mint a nácizmust tudományosan igazoló "tudósok", hanem főként azért, mert a nyugati civilizáció ezen humánrasszista előfeltevése az ökoszisztéma mai globális helyzetében
végképp megdőlt munkahipotézisnek bizonyult.
A valódi tudomány és a nevére méltó tudós pedig a tapasztalat által megcáfolt munkahipotézis helyett másikat állít fel és nem ragaszkodik görcsösen előző hipotéziséhez, pusztán ideológiai alapon. Fenntartható tudományunk csak akkor lesz, ha feladjuk a felsőbbrendűség agresszív előítéletét és gyakorlatát, hogy megtanuljunk végre együtt élni a földi élettel és annak minden formájával. Leginkább magunkkal tolunk ki, ha nem így teszünk és görcsösen ragaszkodunk tudományosnak vélt illúzióinkhoz.
Nem utolsó sorban az evolúció dogmájához, melynek humán felsőbbrendűségi előítélete ráadásul a vallásos világkép hasonló előítéletének folytatása és laikus radikalizálása a modern tudományban.
Stratégiai hibát követne el a szaktudósok közössége, ha ezt a kritikát ismét ideológiai alapon elutasítaná és kitartana egyre népszerűtlenebb álláspontja mellett, ahelyett, hogy képes lenne megújulni, paradigmát váltani, ahogyan eddig már oly sokszor. Igaz, ez esetben minden korábbinál radikálisabb paradigmaváltásról van szó, mely a tudományosság évszázadokon át megkérdőjelezhetetlennek tartott ideológiai alapjait érinti.
Azt az episztémikus gőgöt, illetve felsőbbséget,
melyre már a görögül szó szerint "felette állást" jelentő episztémé (tudomány) terminus is utal, és amit a modern tudományosság alapállásaként a Descartes-tól sokszor idézett laikus dogma így összegez: "az ember ura és birtokosa a természetnek". Évszázadok óta erre a napjainkban végleg megdőlt hipotézisre épült a szaktudományok rendszere, így gyakorlatilag az alapoktól újjá kell ma építenünk minden tudományágat, hogy fenntarthatóvá váljon. Büszkék lehetnek korunk tudósai, hogy ilyen nemes kihívás vált a mai tudomány fő feladatává és nem csupán technikai részfeladatok megoldása vár rájuk, ahogy a pozitivizmus hívei képzelték.
Bízzunk korunk és a jövő tudósaiban, hogy megszabadulnak végre az evolúcióval kapcsolatos ideológiai előítéletektől és a világot is megpróbálják megszabadítani képzelt fejlettségünk drámai következményeitől. Kezdhetnénk akár azzal is, hogy a madárinfluenza ürügyén véghezvitt madárholokausztnak véget vetünk, mert ma ez az evolúciós rasszizmus inkvizíciójának egyik legpusztítóbb következménye.
Szándékosan nem tértem ki a szociáldarwinizmus problémájára. Mielőtt a pozitivista tudomány védelmezői felrónák, hogy félreértettem az egészet és összetévesztettem az evolúciós elméletet a szociáldarwinizmussal, fel kell hívnom a figyelmüket arra, hogy ettől való –egyébként dicséretes- elhatárolódási kísérleteik szintén nem tudományos, hanem ideológiai érvelésre épülnek. A darwini elméletet tényként, mégpedig ideológiai fegyvertényként kezelő érvelés az evolúció kifejezés mai használatának valódi alapja, mely sem logikailag, sem történetileg nem igazolható mint tudományos következtetés, illetve mint az evolúció kifejezés szabatos használata. Elsősorban a tudomány érdekében fontos jobb belátásra térni az evolúcióval kapcsolatban.
Hiábavaló lenne tehát azt bizonygatni, hogy az evolúció terminus valójában nem is evolúciót jelent a modern biológiában (azaz magasabbrendű életformák kialakulását), mert minden emellett felhozott érv azt bizonyítja, hogy a terminus használata alapvetően helytelen.
Minden ilyen érv
felvetésem mellett szól, miszerint transzformációt, átalakulást vagy bármilyen más, ideológiailag semleges kifejezést kellene alkalmaznunk az evolúció helyett, ami valóban nem támasztana alá semmilyen szociáldarwinizmust vagy ökológiailag tarthatatlan felsőbbrendűségi feltevést. Remélhetőleg azzal a képtelenséggel senki nem áll majd elő, hogy mégis tartsuk meg az evolúció kifejezést, azzal a megfontolással, hogy lényegében úgysem evolúciót jelent a biológiában.
Végleg bizonyítást nyert, hogy az evolúció ideologikus dogmája teljesen tudománytalan és ökológiailag rendkívül veszélyes előítélet, ezért többé nem nevezhetjük természettudománynak azt, ami ilyesmit feltételez, sem természettudósnak, aki evolúcióról ilyen értelemben beszél. Hosszú idő óta a nyugati tudomány érdemi előrelépésének, emberi fejlődésének, vagy – ha tetszik – evolúciójának ez lenne talán az első komolyabb jele.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!