A tv szerepe a túlsúlyosokkal szembeni diszkriminációban
Szalai Júlia 2002. szeptember 02. 16:10, utolsó frissítés: 16:10Hatalmas élő hústorony, ha közelít a kamera, az arca #b#betölti a képernyőt#/b#. Panaszkodik, hogy már megint nem jött be neki a fogyókúra, mindeközben magába töm egy fél sült malacot. Ő az a tipikus túlsúlyos ember, akit a tévében láthatunk.
A tv "valóságszaga"
A tv szórakoztató műsorai valószerűnek tűnő képet tárnak elénk a világról. Bár tudjuk, hogy nem valós az, amit a képernyőn látunk, hiszen a színészek kitalált történetek kitalált szereplőit játsszák el, mégis az a benyomásunk, hogy a történet a valóság talajáról hajtott ki, a valóságból táplálkozik. Ez a folyamat olyannyira természetes és észrevétlen, hogy a valóságról alkotott felfogásunkat, világképünket nemcsak a világról közvetlen módon szerzett tapasztalataink határozzák meg, hanem a tv által mediált "valóságszagú" műsorok is. Ezért a tv-nek (és tágabb értelemben a médiának is) nagy szerepe van a társadalmi sztereotípiák, társadalmi jelenségekkel szembeni attitűdök kialakulásában és fenntartásában és ezen keresztül a társadalmi méretű előítéletek, és a különböző fajú, vallású, nemű stb. emberekkel szembeni diszkrimináció elmélyítésében is.
Aki kövér, az nevetséges?
Lépten-nyomon diszkriminálunk, akarva-akaratlanul. És hogy ez mennyire társadalmi méretű, arról a "szőkenős" viccek is tanúskodnak. Nem kell külön részleteznünk viccmondás előtt, hogy a szőke nő mitől egyedi Isten állatkertjében.
A szociálpszichológia szakirodalma gazdag az olyan területekről származó kutatásokban, mint a feketékkel, zsidókkal, testi fogyatékosokkal, nőkkel, homoszexuálisokkal stb. szembeni előítéletek, és az ebből táplálkozó diszkrimináció. A túlsúlyos emberekkel szembeni diszkrimináció kevésbé kutatott terület, pedig bizonyára sokat szenvednek ettől az érintettek. A tv képernyőjén csupa csinos, vékony, már-már soványnak nevezhető nőt láthatunk, a férfiak kisportolt, izmos testalkatúak. A kövér embereket szinte kizárólagosan nevetséges figurákként ábrázolják. Az amerikai helyzetkomédiákban az átlagosnál megtermettebb szereplők állandóan lazsálnak, buták, érdeklődésük az étkezésre korlátozódik.
Javaslatok túlsúly-fóbia ellen
A nemzetközi "Don't tell me what size I must B" (Ne szabd meg nekem, hogy milyen méretűnek kell lennem) mozgalom szószólói ezt felháborítónak találták, éppen ezért javaslatokat tettek a tv világának a túlsúly-fóbiából való kigyógyítására:
:: terebélyesebb hölgyekre is osszanak romantikus szerepeket, ahelyett, hogy állandóan a férfi főszereplő bizalmasaként jelenjenek meg
:: a nagyobb kiterjedésű női bájokat is mutogassák szexi fehérneműben, és a férfi szereplők tartsák ezeket a soványabb megfelelőjüknél vonzóbbnak
:: ne szégyelljék túlsúlyukat a szereplők, sőt a történet vegyen olyan fordulatokat, amelyekben ez kimondottan előnyt jelent
:: a kövér szereplők az erő és állhatatosság szimbólumaként jelenjenek meg, és ne a gúny tárgyaként